Küzdelem, kitartás, siker. Ezekkel a szavakkal jellemezném Kiszli Vandát. Gyermekkori túlbuzgósága miatt kezdett el kajakozni, az eleven kislány pedig igazi sikerkováccsá küzdötte fel magát. A huszadik születésnapját nemrég, decemberben ünneplő kajakos már 2011-ben ifjúsági világbajnok lett Czéllai-Vörös Zsófiával, egyéniben pedig a második helyen végzett. 2012-ben Caliban a világjátékokon szintén ezüstérmet szerzett, ahol még a világ legjobb maratoni kajakosát, Csay Renátát is megszorongatta, nemrég pedig tízedik helyezett lett Év sportolója-választás közönségszavazásán.
Kezdjük a legfrissebbel, tizedik
helyezett lettél az Év sportolója-választás közönségszavazásán, olyan nevekkel
kerültél egy listára, mint Michelisz Norbert vagy Hosszú Katinka. Milyen
érzések kavarogtak benned az eredmény láttán?
Természetesen
nagyon nagy megtiszteltetés, hogy felkerültem a listára, de ami a legjobban
meglepett, hogy tízedik lettem. Elég nehéz volt elhinni, főleg hogy ilyen
emberekkel „versenyeztem”. Úgy érzem, hogy nekem nem lenne helyem köztük, egy
ilyen rangos megmérettetésen, mivel nekem nincsenek olyan nagy eredményeim,
mint nekik. Persze ettől függetlenül nagyon boldog vagyok.
Mire
vagy a legbüszkébb eddigi eredményeid közül?
Igen, van néhány eredményem, de
nagyon nehéz lenne egyet kiemelni ezek közül. Ha mégis választani kéne, talán a
2013-as Cali Vilgjátékokat mondanám, ahol második helyezést értem el. Szinte
mai napig nem tudom felfogni, hogy tartalék emberként mentem ki és mégis
rajthoz állhattam. Ami szerencsére nem azért volt, mert valami probléma adódott
volna a másik versenyzővel, csak volt egy lehetőség, amivel tudtam élni.
Második éve versenyzem felnőttek között, de még mindig nem érzem magam
odavalónak, ami szerintem 20 évesen teljesen normális. Nincs még annyi rutinom,
tapasztalatom, mint a legtöbb ellenfelemnek. Caliban azonban minden összejött.
A legjobb maratoni mezőnyben lehettem második. Tudom, szokták mondani, hogy egy
versenyen, ha második vagy akkor te vagy az első, aki veszített. Én még sem
éreztem ezt, mivel előttem szintén egy magyar versenyző állhatott fel a dobogó
legfelső fokára, aki nem más, mint a tizenháromszoros világbajnok Csay Renáta. Úgy
gondolom tőle nem szégyen kikapni. Ami még nagyon közel áll a szívemhez, az a
2011-es szingapúri ifi világbajnoki cím, illetve a 2012-es római felnőtt
világbajnokságon elért harmadik hely.
A sikerekhez természetesen rögös út vezet. Tudnál említeni,
olyan helyzetet pályafutásodból, ahol talpra kellett állnod egy-egy „pofon”
után?
Az első nehézségek még mondhatni
a pályafutásom első felében voltak, amikor EORV (Európai Olimpiai Reménységek
Versenye) válogatón két egymást követő évben is egy-egy helyezéssel maradtam
le. Akkor az eléggé a padlóra küldött, de így visszagondolva már nem is tűnik
olyan szörnyűségnek, elvégre ilyenek is kellenek, hogy tudjak miből erőt
meríteni. Az utóbbi években azonban már inkább az év közbeni pihenő okoz kisebb
nehézségeket. Októberben vége van a szezonnak, két hét pihenő, jobb esetben
három, aztán már indulhat is az alapozás. Utána karácsonykor van egy kisebb
szünet, ami természetesen nem azt jelenti, hogy az ünnepek alatt csak eszünk és
nem csinálunk semmit, csak akkor éppen lazább edzések vannak. Aztán jöhet a
tavaszi alapozás, versenyidőszak, ahol nincs megállás. Augusztus elején szokott
lenni az OB, ami után a többieknek ismét egy kis pihenő kezdődik, 2-3 hét.
Nekem viszont ugyan úgy megy tovább a meló, mivel a maratoni válogató
szeptember elején kezdődik . Itt, amikor általában egyedül edzek, előfordul,
hogy kibukik belőlem az egész éves fáradtság és elvesztem a fejem, ilyenkor
sokszor meggondolatlan dolgokat szoktam mondani, hogy abbahagyom, nem folytatom
tovább, elegem van, stb. De ezeket természetesen mindig megbánom, és ugyan úgy
folytatom tovább az elkezdett munkát.
Mi jelenti a legnagyobb motivációt számodra?
Motiváció. Nem tudom pontosan
megfogalmazni, hogy ez számomra mit jelent. Egyszerűen vannak elvárásaim
magammal szemben, vannak céljaim, álmaim, amiket el szeretnék érni,
megvalósítani, és szeretnék okot adni arra, hogy a családom büszke lehessen
rám.
Miért pont a kajakozást választottad, esetleg próbálkoztál
más sporttal is?
Még régebben a középiskolában sok
sportot csináltam egyszerre, úsztam, röplabdáztam, atletizáltam, sőt a
családommal rendszeresen jártunk tömegfutásokra, túrázni, biciklizni.
Szerencsére sportos családból származom. Azonban mindig azt éreztem, hogy teli
vagyok energiával és szükségem lenne egy olyan sportra, ahol ki tudom adni
magamból a felgyülemlett, felesleges energiákat. Édesanyám talált egy felhívást
a paksi csónakházból, hogy sok szeretettel várják azokat a gyerekeket, akik
úgymond túlbuzgók. Lementem, kipróbáltam, beleszerettem, ott ragadtam.
Milyen áldozatokkal járt az, hogy idáig jutottál?
Nehézségek minden sportágban vannak. A sportolók
élete tele van lemondásokkal, áldozathozatalokkal. A nyár szinte minden
családban arról szól, hogy közös nyaralás, távoli rokonok meglátogatása, stb. A családom 10 éve lemondott erről, azért, hogy
ne kelljen nélkülem elmenniük, amíg én edzek, illetve versenyekre járok.
Természetes ősszel bepótoljuk, de azért az mégsem olyan mintha nyáron mennénk
valamerre. A barátaimnak is sokszor kell nemet mondanom. A legtöbb fiatal eljár
bulizni, beülni a haverokkal iszogatni. Nekem ez is kimarad az életemből, amit
igazándiból nem nagyon bánok, mert nem vagyok az a bulizós típus, inni pedig
egyáltalán nem szoktam. Osztálykiránduláson sem voltam 10 éves korom óta. De én
mégis azt mondom, hogy megéri. A sport által gyönyörű helyekre jutottam el,
fantasztikus embereket ismerhettem meg, és minden nap kint vagyok a szabadban,
a Dunán, ami csodálatos érzés.
Van példaképed?
Úgy gondolom, minden embernek van
példaképe. Természetesen nekem is. De ezt most nem szeretném elárulni.
Ki az a személy, esetleg kik azok a személyek, akik segítséget nyújtanak neked a sikereid eléréséhez?
Egy embert nem lehetne kiemelni,
mert ez nagyon összetett dolog. A családom támogatása nélkül úgy érzem, sehol
sem lennék, régen abba hagytam volna már a kajakozást. Mindenben támogatnak,
egyet értenek velem, segítenek. Az edzőm, aki van, hogy külön edzéstervet állít
össze nekem, mert megesik, hogy nem arra van szükségem, mint a többi edzős
társamnak. Ha egy verseny, edzés nem úgy sikerül, ahogy elterveztem,
elterveztük, mindig megnyugtat. Van egy mondás, amiből nekem elég ennyit
mondania, hogy ”Nem eshet minden nap!”. Én ebből már tudom, hogy mit kell
tennem. De természetesen az is megesik, hogy le kell ordítani a fejemet, mert a
szép szó nem mindig használ. És a baráti körömet sem hagyhatom ki az
említettekből. Hihetetlenül megértőek velem szemben, mindenben támogatnak,
bíztatnak. Néha azért szeretnek túlzásokba esni, de mindig visszahúzom őket a
valóságba.
Mik a terveid a jövőt illetően?
Nem igazán szoktam beszélni a
terveimről, mert nem szeretek nagyon előre tervezni. Szeretnék síkvízen is bizonyítani. És a
tavalyi évhez hasonló, vagy akár még jobb eredményeket is elérni.
Köszönöm a beszélgetést, és további sok-sok sikert kívánok neked!
