Idén is ő volt a legjobb: Interjú Mészáros Virággal

A hajszín változott, az első hely megmaradt!
(Fotó: http://virdzsophoto.blogspot.hu/)

Biztosan emlékeztek még arra az interjúra, amely pár hónapja Mészáros Virággal készült. A nagydorogi fotós-tehetség az érettségi időszakban is keményen dolgozik, és munkáját újra elismeréssel koronázta meg a DUE Médiahálózat.  Az egyesület, (amely Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete) idén is meghirdette tehetségkutató pályázatát, melyen belül ismét kiírásra került az Év Diákfotósa kategória. A középiskolás diákok közül Virág nyerte el az első díjat, amellyel történelmet írt, hiszen ő lett a kategória első olyan versenyzője, aki két egymást követő évben is első helyezést ért el.

Fontos megemlíteni, hogy a kategória pályázóit, ezúttal mások bírálták, így bebizonyosodott, hogy Virág stílusa több profi fotós szerint is kiemelkedő. Bár Virág már bőszen készült az érettségi vizsga szóbeli részére, szakított időt arra, hogy válaszoljon a kérdéseimre.

Mondhatom, hogy történelmet írtál, hiszen az év diákfotósa kategóriában először fordult elő címvédés.  Lehet ennél szebben búcsúzni a középiskolás kategóriától?

A tavalyi siker önmagában már egy szint, egy teljesítmény, ahol azt mondhatom, hogy megérte belevágnom. Az idei pedig egy ráadás, amire úgy érzem, végképp büszke lehetek, hiszen az elmúlt évhez képest sokat fejlődtem. Remélem jövőre is hasonló sikereket érhetek el, ugyan már felsőoktatási kategóriában.

Melyik képeddel nyerted el a díjat?

A győztes kép
(Fotó: http://virdzsophoto.blogspot.hu/)

A képet egyik barátnőmmel és segítőmmel készítettük, aki a tavalyi nyertes kép alanya is egyben. Elvont irányba indultunk, így készült ez a kép a temető melletti jóformán elhagyatott erdős területen, kisebb boszorkány beütéssel, legalább is a kép láttán ez ugrik be a legtöbb embernek. Valójában a kép elkészítésekor - ahogy az velünk lenni szokott – egy dolog motivált, hogy alkossunk valamit, ami elvont és minél kevésbé hétköznapi. Ez sült ki belőle.

Milyen változásokat tapasztaltál az életedben, miután tavaly először hódítottad el a díjat? Mire számítasz most?

Azóta teljesen megváltozott az életem. Rengeteg új embert ismerhettem meg ez által, új tapasztalatokhoz, lehetőségekhez jutottam, új céljaim vannak, sokkal motiváltabb vagyok. Minden szempontból nyertem vele. Remélem az idei év is új lehetőségeket kínál még több tapasztalattal, fejlődéssel.

Hamarosan újabb próbatétel elé nézel, jönnek a szóbeli érettségik, mik a további terveid a vizsgák után?

Pihenés! Ennyi rohanás és feladat után szeretnék végre egy nyarat úgy tölteni, hogy nem aggódom a későbbieken. Végre végleg eltüntethetem a jegyzeteimet, és vígan lubickolhatok a nyárban a tudattal, hogy többé nincs rájuk szükségem. De nem az az ember vagyok, aki csak úgy céltalanul fejest ugrik és teng-leng, már most betábláztam a nyaram. 


Ha nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, eseményekről, kövessétek a Sikerkovácsok Facebook oldalát, melyet ezen a linken érhettek el!

KiVívná magának Riót - Interjú Szatmári Andrással

Egyenesen Moszkvából!
(fotó: mob.hu)

Egy újabb fiatal sportoló-tehetséggel volt szerencsém beszélgetni. Szatmári András, éppen a Moszkvában rendezett férfi kardozók világkupa versenyén szerepelt, amikor felvettem vele a kapcsolatot. Ott, a legjobb magyarként hatodik helyen végzett, ám emellett rengeteg egyéb más elismerés kötődik a nevéhez.  Első felnőtt vb tornáján a 8. helyen végzett, s azóta is a világ felnőtt mezőnyének elitjében tartózkodik. Ismerjétek meg a magyar vívó reménységet, Szatmári Andrást!

Mikor felkerestelek az interjúért, éppen Moszkvában tartózkodtál, ahol a legjobb magyarként a hatodik helyen végeztél a férfi kardozók világkupa versenyén. Milyen érzések kavarognak benned a mostani verseny után?

Nagyon jó érzések vannak bennem, boldog vagyok, hogy sikerült a legjobb nyolcba jutnom egy felnőtt világkupán. Azt a vesztes asszót viszont sajnáltam, mert 5-0-ra is vezettem, de 9-re kikaptam, a végén kicsit elfáradtam már.

A siker a gyógyír!
(fotó: mob.hu)

Mostanra sok-sok verseny és siker van a hátad mögött, de hogyan kezdődött a vívó karriered, miért pont ezt a sportot választottad?

Édesapám vitt le vívni a Vasasba, mert ő is ott vívott. A bátyámmal együtt kezdtük, csak neki annyira nem jött be ez a sport, ezért korábban abbahagyta.

Neked viszont annál inkább! Magyar bajnoki címek, kiemelkedő korosztályos és felnőtt világversenyeken elért eredmények kötődnek a nevedhez. Melyik siker volt a legkedvesebb számodra?

A legkedvesebb messze a magyarországi felnőtt vb. Nagyon sok néző volt kint akik drukkoltak és ez hihetetlen élmény volt számomra. Mondhatni, hogy emiatt sikerült olyan jól az első Felnőtt vb-m, ahol nyolcadik lettem. A poreci junior vb a másik, amihez szintén nagyon szép emlékeim fűződnek. Második lettem egyéniben, egy tussal kaptam ki a döntőben. Sajnáltam, de így is a legjobb egyéni vb eredményem volt ez, és emellett csapatban a harmadik helyen végeztünk.

Milyen áldozatokkal járt az, hogy idáig jutottál?

"Ha nem dolgozom eleget, semmit
nem ér, hogy rólam beszélnek!"
(fotó:mno.hu)

A sikerek rengeteg lemondással jártak.  Míg régebben az általános iskolás osztálytársaim mentek moziba, vagy suli után leültek egy parkba, akkor én mindig mentem edzésre edzésre és edzésre. Gimnáziumban is sok-sok programot kellett lemondanom versenyek miatt, de igazából sosem bántam meg hogy elkezdtem vívni és ennyi áldozatot hoztam érte. Most már a főiskola mellett könnyebb edzésekre járnom, és igyekszem a tanulásra is időt fordítani. Heti 9 edzés mellett persze nem könnyű.

Már most a magyar vívás egyik legnagyobb ígéreteként emlegetnek, mennyire érzed nyomásnak, ezt a jelzőt?

Egyrészt nagyon örülök neki, hogy ekkora tehetségnek vagyok beállítva, de tudom, ha nem dolgozom érte eleget mit sem ér, hogy beszélnek rólam. Másfelől teher is, amit el kell tudnom viselni, mert ha nem akkor arra rámehet a pályafutásom is.

Ki az a személy, esetleg kik azok a személyek, akik segítséget nyújtanak neked a sikereid eléréséhez?

Megemlíteném a két edzőmet Szabó Bencét és Riba Ferencet. Mind a ketten nagyon sokat tesznek annak érdekében, hogy én minél sikeresebb legyek és jó eredményeket érjek el. Emellett járok sportpszichológushoz is, aki felkészít a soron következő versenyekre. A családom nagyon sokat támogat, és a barátnőmet sem hagyhatom ki a sorból, aki szintén vívó és nagyon bízik és hisz bennem. Az ő támogatása nagyon sokat jelent.

Mik a terveid a jövőt illetően?

A jövőben szeretnék kijutni az Európa illetve a világbajnokságra és ott minél jobb eredményt elérni. Addig van pár világkupa, ahol hasonló szépen szeretnék szerepelni. Távolabbi célom pedig természetesen a riói olimpia, de ez még nagyon távolinak tűnik.

Köszönöm az interjút, további sok sikert kívánok neked!

Tengerentúli úszó reménység - Olasz Anna

"A siker a gyógyír"
(fotó:delmagyar.hu)

Olasz Anna még gyermekkorában választotta az úszást, mára pedig az úszás-utánpótlás egyik legnagyobb reménységévé vállt. A 2011-es év magyar hosszútávúszója, a Szeged Sportolója díj nyertese, az év Csongrád megyei sportolónője. Jelenleg az Arizona State Egyetem sportösztöndíjas hallgatója. 2012-ben nüanszokon múlott, hogy nem lehetett ott a londoni Olimpián, ám a 2016-os brazíliai világesemény azonban reális cél számára. A következő megismerhetitek a fiatal úszónőt, aki úszókarrierje mellett lelkiismeretesen készül tanulmányaira is, hiszen sportpszichológusnak készül!

Belevágnék rögtön a közepébe, milyen Amerika?

Az egyetem futballcsapatának mérkőzésén
(fotó: delmagyar.hu)

Amerika nagyszerű! Nem panaszkodhatom, az biztos. Az idő egész évben nagyon jó, végig kint, a nyitott medencében tudunk edzeni, ami sokszor megkönnyíti a nehéz munkát. A csapat szuper, nagyon sokat jelent, hogy 40 másik társammal készülök minden nap, húzzuk, motiváljuk egymást. A suliban egyelőre sikerül jól helytállnom, tehát mondhatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben.

Mondhatni, hogy egy álmod teljesült azzal, hogy Arizona State Egyetem sportösztöndíjas hallgatója lettél?

Igen!  Mindig is ez volt a célom, hogy az úszás mellett egyetemre is járhassak, és sajnos ezt otthon sokkal nehezebb összeegyeztetni, mint itt. Számomra a suli és az úszás ugyanannyira fontos, és egyiket sem szeretném feladni.

Még csak 20 éves vagy, de szinte már most megszámlálhatatlanul sok elismerés, siker van a hátad mögött.  Mire vagy a legbüszkébb eddigi eredményeid közül?

A legnagyobb eredményemnek a világbajnoki 5. helyet tartom, ehhez nem is férhet kétség. Az év elején a VB-s első 6-ot tűztem ki célul, de őszintén fogalmam sem volt, hogy reálisan mire számíthatok. Ez volt az első világbajnokságom, ráadásul a hosszútávúszás az, ahol bármikor közbejöhet valami. A versenyen életem eddigi legjobb formájában voltam, de még így is meglepetésként ért, hogy sikerült az 5. helyen befutnom. Azt nem is tudom elmondani, hogy mennyire boldog voltam utána.

Mi jelenti a legnagyobb motivációt számodra?

A legnagyobb motivációt most egyértelműen az jelenti, hogy 2012-ben nem jött össze az Olimpia. Semmiképp sem szeretném hagyni, hogy újra megtörténjen. Egyébként, mindig az adott év világversenyére koncentrálok, így idén az EB-re. Ezen kívül, nagyon szeretem azt, amit csinálok, boldog vagyok amikor végre a nyílt vízen úszhatok.

Miért pont az úszást választottad, kipróbáltál ezelőtt más sportokat is?

"Szeretem azt amit csinálok"

(fotó: mob.hu)

Apukám testnevelő tanár, és síoktató, tehát mondhatjuk, hogy rengeteg sporttal megismerkedtem gyermekkorom során. Egyértelműen a síelés volt a kedvencem, még az is felmerült, hogy versenyszerűen fogom űzni. Ez végül nem valósult meg, mert édesanyám nagyon féltett, és próbált valamilyen biztonságosabb sport irányába terelni. Úszni, egyébként óvodában tanultam meg. Elsőben, apukám levitt az uszodába, hogy amíg kitalálom, milyen sportot szeretnék csinálni, addig ússzak, hiszen ez mindennek az alapja. Azóta sem találtam ki, hogy mit szeretnék csinálni.

Milyen áldozatokkal járt az, hogy idáig jutottál?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, hiszen felsorolni sem tudom, mennyi mindenről kellett lemondanom az úszás miatt. Hajnalban kell kelnem, napi 5-6 órákat edzeni, emellett suliba járni nyilván nem egyszerű. Főleg gimiben, amikor le kell mondani a programokat a barátokkal, a bulikat, az összejöveteleket. De az igazi barátaim így is folyton támogattak és megértették, hogy nekem az úszás az életem.

Van példaképed?

Nem mondhatnám, hogy van ember, akit bálványozok. Sok olyan sportoló van, akit nagyon tisztelek. Ha mindenképpen mondanom kell egy nevet, akkor az kétségtelenül a német hosszútávúszónő, Thomaz Lurz. 35 éves, és még mindig a világ legeredményesebb versenyzője. Nagyon inspiráló, ahogy ennyi év után is ilyen nagy elszántsággal űzi a sportot.

Ki az a személy, esetleg kik azok a személyek, akik segítséget nyújtanak neked a sikereid eléréséhez?

A legtöbb segítséget egyértelműen a szüleim, és az edzőm, Gellért Gábor adják. Rengeteget köszönhetek nekik. Nem szeretem a kliséket, de nélkülük közelében sem lennék annak, amit eddig elértem. Említettem, hogy mennyi lemondással jár ez a sport, de ezeket az áldozatokat nem csak nekem, hanem a szüleimnek is ugyanúgy meg kellett hozniuk. Gegében pedig 100%-ig megbízok, ezek a sikerek pont annyira az ő érdemei, mint az enyémek. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyi év közös munka után is nagyszerű a kapcsolatunk, megbízunk egymásban és motiváljuk egymást.

Mik a terveid a jövőt illetően?

Az úszás mellett a tanulásban is kitűnő!
(fotó: szegedma.hu)

A jövőmet, az úszást illetően egyelőre 2016-ig tervezem. Ez nem azt jelenti, hogy utána abba fogom hagyni, mert ezt semmiképp sem szeretném. Addig szeretnék úszni, amíg szeretem csinálni és élvezem a versenyzést. Minden évben az adott világversenyre koncentrálok, idén a berlini EB a soron következő esemény, szeretném a maximumot nyújtani. Az úszás mellett, sportpszichológusnak készülök az egyetemen.

Anna, köszönöm szépen a beszélgetést, további kitartást, és sok-sok sikert kívánok!

Meg sem állunk Rióig! - Interjú Sztankovics Annával

      

www.eumozaik.hu

Az úszás, szinte születése napjától az élete szerves részét képezi. Hajnali ötkor kel, reggeli edzésre megy, majd az iskola után újra az uszodába vezet útja. Úszókarrierje rengeteg áldozattal jár, ám minden fáradságért elégtételt nyújt számára, amikor medencébe száll. Első ifjúsági Európa Bajnokságán rögtön egy arannyal és egy ezüsttel térhetett haza. Többszörös magyar bajnok és 2012-ben 16 évesen ott volt a Londonban rendezett Olimpiai játékokon is! Az új úszógeneráció egyik legkiemelkedőbb tehetségével, Sztankovics Annával beszélgettem!

     Mára tucatnyi érem, elismerés és siker köthető a nevedhez, de beszélgessünk       egy kicsit a         kezdetekről, hogyan kezdődött el a pályafutásod?

  

   Már szinte születésem után rögtön "bedobtak" a mély vízbe. Igazából 4 éves koromban tanultam meg úszni a Komjádi uszodában, ahol a mai napig töltöm a napjaim nagy részét. Onnan egy kis Óbudai uszodába kerültem pár évre és mikor egyre jobban kezdett menni az úszás az akkori edzőm mondta, hogy kötelező átmennem versenyúszásra. Fura volt, hiszen azelőtt sem az én, sem a szüleim fejében nem fordult meg, hogy versenyszerűen űzzem ezt a sportot. Szóval én választottam és így kerültem vissza a Komiba, mint versenyúszó.

(fotó:sport.hir24.hu)

 Aztán az eredmények sorra jöttek, többszörös magyar bajnok lettél, és a nemzetközi versenyeken is sorra gyűjtötted be az érmeket. Melyik sikeredre vagy a legbüszkébb?

     Azt kell mondjam, hogy az első éves Ifi EB-sként elért eredményeimre gondolok vissza a legszívesebben. Úgy mentem ki oda, hogy szeretném megúszni a legjobb időmet és majd meglátjuk mire lesz az elég. Egy arany és egy ezüst lett belőle, amiről előtte álmodni se mertem.

  2012 London. 16 évesen, ott voltál a legnagyobbak között, ott voltál AZ OLIMPIÁN. Hogyan emlékszel vissza az ottani napokra?

(fotó:ujeuropaalapitvany.hu)

     Az indulás előtti estén már aludni is nehezemre esett annyira nagy volt bennem az izgalom. Ráadásul már nagyon régóta szerettem volna eljutni Londonba, ami még rá is tett egy lapáttal erre. Semmihez se fogható érzés volt az a két hét. Ott voltam az olimpiai faluban, ahol bárhova néztem olyan sportolók vettek körül, akikre felnéztem. Persze nekem ez az olimpia úgymond "Tanuló Olimpia" volt, hogy megtapasztaljam ezt a különleges légkört és szokjam a nemzetközi mezőnyt, hogy majd legközelebb már semmi se zökkenthessen ki a versenyzésből. Persze, azért mégsem voltam annyira eleresztve, mert tanulás ide vagy oda, újoncként szerettem volna minél jobban teljesíteni az első olimpiámon.

     Milyen érzés volt medencébe szállni akkor, mit éreztél?

      Nem sokszor izgultam úgy, mint mikor először léptem ki több ezer ember elé az olimpiai uszodában. Még a versenyszám előtt, a Call room-ban ahol futamokba állítják a versenyzőket és ellenőrzik a felszerelést, teljesen nyugodt voltam, viszont amint kiléptünk a medencetérbe elkezdett remegni a lábam. A remegés még a rajtkövön sem maradt abba, pedig általában akkor már sikerül kizárnom mindent és csak az úszásra koncentrálni. Miután kijöttem a medencéből már pörögtem és dőltek belőlem a szavak.

    Az eredményekért kő keményen meg kell dolgozni. Az edzések, a versenyekre készülés rengeteg időt emészt fel, így hétköznapjaid közel sem átlagosak.  Hogyan néz ki egy napod?

    Ha éppen nem versenyen vagy edzőtáborban vagyok hétfőtől szombatig hajnali 5-kor kelek, hogy 6-kor már az uszodában tudjak kezdeni. A reggeli program után igyekszem minél előbb beérni az iskolába, de vannak napok amikor úgy érzem, hogy többet ér egy kis pihenés otthon. Ilyenkor próbálom a lehető leggyorsabban pótolni a lemaradásomat a tananyagban. Ebéd után általában van egy kis időm pihenni vagy tanulni attól függően, hogy éppen mire van szükség, aztán fél 5-től egészen fél 7-7-ig megint "pancsolok". Este egy gyors vacsora, készülődés másnapra. Szerencsésebb esetben az alvás előtt belefér még egy kis olvasás is.

   Mivel töltöd a szabadidődet?

(fotó:ujeuropaalapitvany.hu)

     Sajnos nem sok szabadidőm van. Ha akad pár szabad órám, sokszor akkor sem érzek elég erőt ahhoz, hogy bárhova is elmászkáljak így marad az otthoni olvasás, mert egy jó könyv mindig jól jön. Néha túlzásba tudok esni és hajlamos vagyok az elszigetelődésre így az utóbbi időben próbálok többször felülemelkedni a fáradtságon, gyakrabban társaságban lenni. Be kell látnom, hogy van olyan, hogy így jobban ki tudom magam pihenni mintha az egész napot az ágyban tölteném.

  

  

     Mik a terveid a jövőt illetően?

    


     A tavalyi évem attól függetlenül, hogy az  egyesületváltással egy nagyon jó döntést hoztam meg, nem úgy sikerült ahogy azt előre elterveztem. Egy sérülés miatt sokat kellett kihagynom és utána sem tudtam úgy belelátni a munkába, ahogy kellett volna. Pont emiatt, idén olyan elszántsággal kezdtem neki amennyire csak tőlem telik. Augusztusban rendezik meg második alkalommal az Ifjúsági Olimpiát Kínában, az elsődleges célom oda kvalifikálni magam. Ha az sikerül, majd meglátjuk mire leszek képes ott ,abban a pillanatban amikor fel kell állni a rajtkőre. Hosszú távú céljaim között pedig természetesen a 2016-os Riói olimpiai részvétel szerepel.

Anna, köszönöm az interjút, további sok sikert kívánok!

Akinek Amerika már nem csak egy álom - interjú Golomán Györggyel

Körmendi kissrác lévén, nem is volt kérdéses, hogy választott sportja a kosárlabda lesz. Golomán György messze kiemelkedett korosztályából, és 16 évesen, már az NB I-es Lami-Véd Körmend felnőtt gárdáját erősítette. Az élvonalbeli bemutatkozás után, meg sem állt Amerikáig, ahol a Sagemont Lionsszel veretlenül nyerték meg az állami bajnokságot. A fiatal magyar kosárlabdázó az amerikai egyetemek érdeklődését is felkeltette, és a következő szezontól már a UCLA egyetemen folytatja pályafutását, illetve tanulmányait.

Mikor kezdtél kosárlabdázni, miért pont ezt a sportot választottad?

Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdtem játszani. Körmendi gyerek vagyok, ahol a fő, és talán egyetlen sport a kosárlabda, így majdnem minden kissrác kipróbálja magát benne. Én is így tettem.

Már fiatalon a Lami-Véd felnőtt csapatába kerültél, milyen érzés volt a felnőttek között szerepelni?

Igen, 16 évesen megkaptam a lehetőséget, hogy a felnőtt csapattal edzhessek.  Természetesen fantasztikus érzés volt, nagyon sokat tanulhattam az öregebb, rutinosabb csapattársaimtól.

Első NBI-es szezonodban 16 mérkőzésen játszottál. Hogyan értékeled utólag ezt az időszakot?

Minden játékos, aki szereti a kosárlabdát, szíve szerint annyit játszana, amennyit csak bír, de az edzők feladata eldönteni, hogy végül ki hány percet kap a pályán. Én is szívesen játszottam volna többet, de az edzőm így látta jónak a csapat szempontjából, így nincs okom panaszra. Főleg így, hogy egész sikeres szezont zártunk.

A 13. helyen zárta a B divíziós Európa-bajnokságot a magyar fiú U18-válogatott. A csapat legeredményesebb játékosa voltál, hogyan emlékszel vissza a kontinenstornára?

Nem lehettünk teljesen elégedettek a 13. hellyel. Több volt abban a csapatban. A szerencse nem állt mellettünk, hiszen a nyári felkészülés során két húzóemberünket is elveszítettük, így egy megfogyatkozott kerettel kellett a legtöbbet kihozni magunkból, így sikerült…

Korábban, szinte biztosnak tűnt, hogy mehetsz a Manresához. Miért döntöttél úgy, hogy nem fogadod el a spanyol klub ajánlatát?

A kosárlabda mellett a tanulás mindig fontos szerepet játszott az életemben. Ha Spanyolországba szerződöm, nem lett volna lehetőségem egyetemi diplomához jutni, illetve a klub egy hosszú távú szerződést kínált, amely szintén nem volt túl csábító számomra.

Aztán lehetőséged nyílt arra, hogy Amerikában folytasd. Sokat gondolkodtál az ajánlaton?

Természetesen. Ez egy nagy lépés, hiszen a világ másik végére kellett költöznöm, ráadásul egyedül. Mondhatni, majdnem új életet kellett kezdenem. Sokat gondolkodtam, és a családommal közösen hoztuk meg ezt a döntést. Így utólag, abszolút jó választásnak tűnik!

Milyen volt belecsöppenni az Amerikai kosárlabdaéletbe?

Rögtön érzékelhető volt a különbség az itthoni, és az amerikai kosárlabda között. Más a játékstílus, az egész sokkal gyorsabb, hiszen indításból indításba mennek az akciók, emellett sokkal nagyobb fizikai erőt is igényel.

Végül a legfrissebb, csapatoddal, a Sagemont Lionsszel megnyertétek az állami döntőt. Hogyan éled meg ezt a sikert?

A szezon elején tűztük ki a célt magunknak, és az egész idényben keményen dolgoztunk érte. Felemelő érzés volt felhúzni az ujjunkra a bajnoki gyűrűt.

Mik a terveid a jövőt illetően?

Az idei szezonban, a UCLA egyetem ösztöndíjat ajánlott, amit novemberben alá is írtam, így a következő négy évemet ott fogom eltölteni. Úgy gondolom, ez egy remek lehetőség a fejlődésre, mind a kosárlabdában, mind a tanulmányaim szempontjából!

Köszönöm hogy időt szakítottál erre a beszélgetésre a világ másik végéről is. Mi itthonról nagyon szurkolunk neked, további sok sikert kívánok!

Maratoni interjú, egy maratoni bajnokkal

Küzdelem, kitartás, siker. Ezekkel a szavakkal jellemezném Kiszli Vandát. Gyermekkori túlbuzgósága miatt kezdett el kajakozni, az eleven kislány pedig igazi sikerkováccsá küzdötte fel magát. A huszadik születésnapját nemrég, decemberben ünneplő kajakos már 2011-ben ifjúsági világbajnok lett Czéllai-Vörös Zsófiával, egyéniben pedig a második helyen végzett. 2012-ben Caliban a világjátékokon szintén ezüstérmet szerzett, ahol még a világ legjobb maratoni kajakosát, Csay Renátát is megszorongatta, nemrég pedig tízedik helyezett lett Év sportolója-választás közönségszavazásán.

Kezdjük a legfrissebbel, tizedik helyezett lettél az Év sportolója-választás közönségszavazásán, olyan nevekkel kerültél egy listára, mint Michelisz Norbert vagy Hosszú Katinka. Milyen érzések kavarogtak benned az eredmény láttán?

 

 Természetesen nagyon nagy megtiszteltetés, hogy felkerültem a listára, de ami a        legjobban meglepett, hogy tízedik lettem. Elég nehéz volt elhinni, főleg hogy ilyen emberekkel „versenyeztem”. Úgy érzem, hogy nekem nem lenne helyem köztük, egy ilyen rangos megmérettetésen, mivel nekem nincsenek olyan nagy eredményeim, mint nekik. Persze ettől függetlenül nagyon boldog vagyok.

Mire vagy a legbüszkébb eddigi eredményeid közül?

Igen, van néhány eredményem, de nagyon nehéz lenne egyet kiemelni ezek közül. Ha mégis választani kéne, talán a 2013-as Cali Vilgjátékokat mondanám, ahol második helyezést értem el. Szinte mai napig nem tudom felfogni, hogy tartalék emberként mentem ki és mégis rajthoz állhattam. Ami szerencsére nem azért volt, mert valami probléma adódott volna a másik versenyzővel, csak volt egy lehetőség, amivel tudtam élni. Második éve versenyzem felnőttek között, de még mindig nem érzem magam odavalónak, ami szerintem 20 évesen teljesen normális. Nincs még annyi rutinom, tapasztalatom, mint a legtöbb ellenfelemnek. Caliban azonban minden összejött. A legjobb maratoni mezőnyben lehettem második. Tudom, szokták mondani, hogy egy versenyen, ha második vagy akkor te vagy az első, aki veszített. Én még sem éreztem ezt, mivel előttem szintén egy magyar versenyző állhatott fel a dobogó legfelső fokára, aki nem más, mint a tizenháromszoros világbajnok Csay Renáta. Úgy gondolom tőle nem szégyen kikapni. Ami még nagyon közel áll a szívemhez, az a 2011-es szingapúri ifi világbajnoki cím, illetve a 2012-es római felnőtt világbajnokságon elért harmadik hely.

A sikerekhez természetesen rögös út vezet. Tudnál említeni, olyan helyzetet pályafutásodból, ahol talpra kellett állnod egy-egy „pofon” után?

Az első nehézségek még mondhatni a pályafutásom első felében voltak, amikor EORV (Európai Olimpiai Reménységek Versenye) válogatón két egymást követő évben is egy-egy helyezéssel maradtam le. Akkor az eléggé a padlóra küldött, de így visszagondolva már nem is tűnik olyan szörnyűségnek, elvégre ilyenek is kellenek, hogy tudjak miből erőt meríteni. Az utóbbi években azonban már inkább az év közbeni pihenő okoz kisebb nehézségeket. Októberben vége van a szezonnak, két hét pihenő, jobb esetben három, aztán már indulhat is az alapozás. Utána karácsonykor van egy kisebb szünet, ami természetesen nem azt jelenti, hogy az ünnepek alatt csak eszünk és nem csinálunk semmit, csak akkor éppen lazább edzések vannak. Aztán jöhet a tavaszi alapozás, versenyidőszak, ahol nincs megállás. Augusztus elején szokott lenni az OB, ami után a többieknek ismét egy kis pihenő kezdődik, 2-3 hét. Nekem viszont ugyan úgy megy tovább a meló, mivel a maratoni válogató szeptember elején kezdődik . Itt, amikor általában egyedül edzek, előfordul, hogy kibukik belőlem az egész éves fáradtság és elvesztem a fejem, ilyenkor sokszor meggondolatlan dolgokat szoktam mondani, hogy abbahagyom, nem folytatom tovább, elegem van, stb. De ezeket természetesen mindig megbánom, és ugyan úgy folytatom tovább az elkezdett munkát.

Mi jelenti a legnagyobb motivációt számodra?

Motiváció. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy ez számomra mit jelent. Egyszerűen vannak elvárásaim magammal szemben, vannak céljaim, álmaim, amiket el szeretnék érni, megvalósítani, és szeretnék okot adni arra, hogy a családom büszke lehessen rám.

Miért pont a kajakozást választottad, esetleg próbálkoztál más sporttal is?

Még régebben a középiskolában sok sportot csináltam egyszerre, úsztam, röplabdáztam, atletizáltam, sőt a családommal rendszeresen jártunk tömegfutásokra, túrázni, biciklizni. Szerencsére sportos családból származom. Azonban mindig azt éreztem, hogy teli vagyok energiával és szükségem lenne egy olyan sportra, ahol ki tudom adni magamból a felgyülemlett, felesleges energiákat. Édesanyám talált egy felhívást a paksi csónakházból, hogy sok szeretettel várják azokat a gyerekeket, akik úgymond túlbuzgók. Lementem, kipróbáltam, beleszerettem, ott ragadtam.

Milyen áldozatokkal járt az, hogy idáig jutottál?

 Nehézségek minden sportágban vannak. A sportolók élete tele van lemondásokkal, áldozathozatalokkal. A nyár szinte minden családban arról szól, hogy közös nyaralás, távoli rokonok meglátogatása, stb.  A családom 10 éve lemondott erről, azért, hogy ne kelljen nélkülem elmenniük, amíg én edzek, illetve versenyekre járok. Természetes ősszel bepótoljuk, de azért az mégsem olyan mintha nyáron mennénk valamerre. A barátaimnak is sokszor kell nemet mondanom. A legtöbb fiatal eljár bulizni, beülni a haverokkal iszogatni. Nekem ez is kimarad az életemből, amit igazándiból nem nagyon bánok, mert nem vagyok az a bulizós típus, inni pedig egyáltalán nem szoktam. Osztálykiránduláson sem voltam 10 éves korom óta. De én mégis azt mondom, hogy megéri. A sport által gyönyörű helyekre jutottam el, fantasztikus embereket ismerhettem meg, és minden nap kint vagyok a szabadban, a Dunán, ami csodálatos érzés.

Van példaképed?

Úgy gondolom, minden embernek van példaképe. Természetesen nekem is. De ezt most nem szeretném elárulni.

Ki az a személy, esetleg kik azok a személyek, akik segítséget nyújtanak neked a sikereid eléréséhez?

Egy embert nem lehetne kiemelni, mert ez nagyon összetett dolog. A családom támogatása nélkül úgy érzem, sehol sem lennék, régen abba hagytam volna már a kajakozást. Mindenben támogatnak, egyet értenek velem, segítenek. Az edzőm, aki van, hogy külön edzéstervet állít össze nekem, mert megesik, hogy nem arra van szükségem, mint a többi edzős társamnak. Ha egy verseny, edzés nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, elterveztük, mindig megnyugtat. Van egy mondás, amiből nekem elég ennyit mondania, hogy ”Nem eshet minden nap!”. Én ebből már tudom, hogy mit kell tennem. De természetesen az is megesik, hogy le kell ordítani a fejemet, mert a szép szó nem mindig használ. És a baráti körömet sem hagyhatom ki az említettekből. Hihetetlenül megértőek velem szemben, mindenben támogatnak, bíztatnak. Néha azért szeretnek túlzásokba esni, de mindig visszahúzom őket a valóságba.

Mik a terveid a jövőt illetően?

Nem igazán szoktam beszélni a terveimről, mert nem szeretek nagyon előre tervezni.  Szeretnék síkvízen is bizonyítani. És a tavalyi évhez hasonló, vagy akár még jobb eredményeket is elérni. 

Köszönöm a beszélgetést, és további sok-sok sikert kívánok neked!

Címerévé vált a hegedű - beszélgetés Dósa Csengével

Több országos és nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést szólóhegedű és kamarazene kategóriában. Amellett, hogy az iskolában is kitűnő tanuló, intenzíven zenei pályára készül. Különösen szívesen játszik kamarazenét, partnerével fellépett már többek között a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon. Fellépett már többek között a Nemzeti Színházban, a Müpa Üvegtermében, a Szépművészeti Múzeumban, az MTA dísztermében, a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon. Több ízben szerepelt a Bartók rádióban is.Nemrég dobogós helyet ért el a Talents for Europe nemzetközi versenyen. Nem mindennapi teljesítmény, és ha hozzáteszem, hogy Dósa Csenge, még csak 16 éves, eredményei még szebben csillognak.

Honnan jött az elhatározás, hogy zenélni kezdj?

Édesanyám zongoratanár, szóval evidens volt, hogy testvéreim és én is zenélni fogunk. Azt is neki köszönhetem, hogy hegedülök, mert ő választotta nekem a hangszert. Később ő ismerte fel azt is, hogy van érzékem a zenéhez, és érdemes komolyan foglalkoznom vele.

Mióta hegedülsz?

Még óvodás voltam, amikor elkezdtem járni Érdre egy nagyon aranyos úrhoz, aki nagyon megszerettette velem a hangszert. Eleinte persze csak a kakaós csiga miatt voltam lelkes, amit minden jól sikerült hegedű óra után kaphattam, de ez idővel kezdett megváltozni.  Később Ácsné Szily Éva növendéke voltam 4 évig és most a Bartók Béla Konzervatóriumban tanulok Petőfi Erikánál.

Mit jelent számodra, a zene?

Úgy gondolom ezt az érzést Kodály Zoltán idézete írja le tökéletesen: „Teljes lelki élet nincs zene nélkül. Vannak a léleknek olyan régiói, melyekbe csak a zene világít be.”

Hogyan készülsz az előadásokra, versenyekre?

Pihenéssel és nyugodt munkával. Néha annyira felgyorsulnak az események, hogy ezt tartom a legfontosabbnak. Előfordult, hogy egy nap több koncerten kellett teljes koncentrációval játszanom, ami nagyon nagy odafigyelést igényelt. Eddig mindig volt lehetőségem elvinni a darabjaimat más tanárokhoz, művészekhez, hogy utána a sok információból, megközelítésből megtalálhassam azt, ami hozzám a leginkább illik.  Ezen kívül minden felkészülésnél nagyon fontos nekem a támogatás, a családom és a barátaim biztatása.

"Teljes lelki élet nincs zene nélkül!"
(Fotó: Facebook)

2012-ben, dobogós helyezést értél el a Talents for Europe nemzetközi zenei versenyen. Hogyan élted meg ezt a sikert?

Fantasztikus érzés volt. Nagyon hálás voltam a tanáraimnak a felkészítésért és a fentről érkező segítségért. De tudom, hogy minden verseny, előadás csak arról szól, hogy éppen abban pillanatban milyen teljesítményt nyújtasz, ami nem mindig felel meg a valóságnak. Azt is megtanultam az évek alatt, hogy minden koncert felkészülés a következőre és hogy mindből rengeteget lehet tanulni, épülni.

Többek között olyan gyönyörű helyszíneken léptél fel, mint a Nemzeti Színház, a Szépművészeti Múzeum, az MTA díszterme, vagy a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. Melyik helyszín áll a legközelebb a szívedhez?

Huh. Eddig ez a legnehezebb kérdés! Minden előadáshoz rengeteg élmény fűződik, főleg az ilyen helyszíneknél. Mégis leginkább azt a koncertet emelném ki, amikor Vászolyban, egy kis falucskában a Balaton mellett léphettünk fel a hegedűs csapattal. Nagyon családias mégis nagy sikerű koncert volt, ami sokáig megmaradt bennem. Ezen kívül egy svájci mesterkurzuson is nagy élmény volt fellépni, egy teljesen idegen helyszínen, a közönség rendkívül támogató volt.

Csenge már a következő kihívásokra készül
(Fotó: Facebook)

Mit tekintesz a legnagyobb sikerednek?

Azt, hogy még mindig nagyon lelkes vagyok. Nem könnyű mindig kitartónak és szorgalmasnak lenni. Főleg ha valami jó dologról le kell mondanod emiatt. Nagy sikernek élem meg, hogy a sok áldozat ellenére még mindig azt csinálom, amit a legjobban szeretek.

Mivel töltöd a szabadidődet?

Alvással! Ezen kívül nagyon fontosak nekem a barátaim, akik mindig kitalálnak valami programot, amit együtt csinálhatunk.

Mik a terveid a jövőt illetően?

Egy hónap múlva ismét versenyre megyek, amire most nagyon sokat kell készülni. Nyáron szeretnék minél több mesterkurzuson részt venni, ami segítene a fejlődésemben. Messzire tekintve pedig jó lenne bejutni egy nívós egyetemre ahol, folytathatom a tanulást. Szeretnék jó ember és jó zenész lenni!

Csenge, nagyon szépen köszönöm az interjút, további kitartást, és sok sikert kívánok!

"Más szemmel látja a világot" - górcső alatt az év diákfotósa

"Más szemmel látja a világot"

Egy hobbinak indult számára a fotózás, aztán gondolt egy merészet, és létrehozta saját, mára már széles körben elterjedt vállalkozását, a Virdzso photography-t. 2013-ban a DUE szakmai stábja az év diákfotósának választotta, és még csak 18 éves! Mészáros Virággal készült interjúmból kiderül az is, milyen gátakat kellett leküzdenie a nagydorogi lánynak ahhoz, hogy megtegye az első lépéseket álma felé.

Mikor kezdtél élénkebben érdeklődni a fotózás után?

Pontos időponthoz nem köthető, körülbelül olyan 3 évre vezethető vissza. Kicsit mókás történet, ha jól   emlékszem, talán egy macro gombbal kezdődött minden. Azóta is egyik kedvenc alkalmazásom a gépeken. 

    Mi vezetett az érdeklődésedhez?

           

Talán az, hogy túlságosan zavar, hogy minden mulandó. Szeretek emlékezni, egy akár jó, akár rossz pillanatot többször megélni, többször átérezni a történéseket, időről időre újabb tanulságokat levonni, és újra látni, ami volt. Ezek megtartására a legalkalmasabb mód a fényképészet és a videózás. Ez motivál a leginkább. 

Aztán gondoltál egy merészet, és megtetted azt a lépést, amelyre sok fiatal képtelen, elkezdtél tenni az álmodért. Ma már egy több száz ember körében ismert „vállalkozássá” vált a Virdzso photography, hogyan jutottál el idáig?

A legegyszerűbb módon, amit egy ember tehet. Csak csináltam, amit szeretek. Nem foglalkoztam a környezetemmel, azzal, hogy vajon ki mit gondolhat arról, ha megteszem ezt  a lépést, hogy létrehozom az oldalam. Először a várt hatást érte el. Aki valamivel kilép az átlagból egyből keresik, hogy hol fogják meg. De ha erősen küzd és félre tudja rakni, elérheti a céljait. Nekem sikerült. 

Mit tekintesz a legnagyobb sikerednek?

Minden egyes visszajelzést sikerként élek meg, legyen az negatív vagy pozitív, hiszen a negatív vélemény is vélemény, ha ügyesek vagyunk építkezhetünk belőle. De talán amire a legbüszkébb vagyok, az az, hogy 2013-ban az év diákfotósa lettem. Ez már csak jelent valamit. 

"Többször megélni,
 többször átérezni a történéseket!"
(fotó:virdzsophoto.blogspot.hu/)

Mik a jövőbeli terveid?

Az egész jövőképem csupa tervekből áll. Pályázatok, kiállítás, kreatív fotózások… De a legfontosabb a továbbtanulás. Szeretnék fotográfia szakon továbbtanulni, természetesen állami finanszírozással, ami valljuk be, nem könnyű, főleg a szakmai vizsgák miatt. De hát, az élet egy nagy kihívás. Most ez a legfontosabb. 

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó fotóssá váljon?

Ha erre a kérdésre megtalálod a választ, kérlek mond el nekem is! Viccet félretéve, nem tudom. Én úgy gondolom,hogy szubjektív, ki mit lát szépnek, jónak, így nem, vagy csak nehezen behatárolható maga a fogalom. Sok mindentől függhet.  Szerintem egy fotós attól lesz jó, ha értéket örökít meg, van mondanivalója a képeinek, gondolkodásra sarkalják a nézőt és érzelmeket vált ki. 




Virág, köszönöm szépen a beszélgetést, és további sok sikert kívánok neked! Ha még többet szeretnétek megtudni Virágról, és műveiről, látogassatok el a Virdzso photoblog oldalára, melyet az alábbi linken érhettek el: http://virdzsophoto.blogspot.hu/ .